Hírek
2023. Augusztus 25. 07:48, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikulai idő

Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikulai idő, szombaton és vasárnap a legmelegebb órákban akár 32-38 Celsius-fok is lehet, és csak néhol fordulhat elő zápor-zivatar.
Pénteken jellemzően napos idő várható fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül, ugyanakkor délutántól a nyugati, északnyugati, északi tájakon már gomolyfelhők is képződnek, és ott a határok mentén néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A déli szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 36 fok között alakul.
Szombaton napos időre kell számítani kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali 16-23 fokról délutánra 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap is napos idő várható kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. A délutáni, esti óráktól az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödhet. A minimum 17 és 24 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 32 és 38 fok között alakul.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:22, péntek | Életmód
Az EP hozzájárult a farkasok védelmi státusának enyhítéséhez
2025. Május 09. 07:16, péntek | Életmód
XIV. Leó pápa - A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő első b
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
2025. Május 08. 19:53, csütörtök | Életmód
Robert Prevost amerikai bíboros az új katolikus egyházfő
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Életmód
Rekordméretű élelmiszergyűjtés a rászorulókért
Sosem zajlott még egyszerre annyi helyen élelmiszergyűjtés Magyarországon, mint az előttünk álló hétvégén.