Hírek
2018. December 04. 05:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: MTI
Már érkeznek a fenyők az árusítóhelyekre
December első napjaiban érkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, amelyek jelentős részét november végén kezdték el kivágni - közölte Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete (MAKERT) elnöke az MTI-nek.
Kiemelte, hogy a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágább lehet a tavalyinál a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt. Az emeléssel a lucfenyő ára már közelít a nordmann fenyőéhez, amelyet eddig is nagyrészt importból szereztek be, Németországból vagy Dániából - tette hozzá.
Elmondta, hogy szívesen vesznek gyökeres fát a kerttel vagy hétvégi házzal, nyaralóval rendelkezők. Az elnök javasolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.
A MAKERT nehezményezi, hogy az alkalmi engedéllyel árusítók általában az árudák elé, vagy attól 50 méterre telepszenek ki. Ezt nem tartják etikusnak, az áruda ugyanis egész évben működik, munkahelyet teremt embereknek, és iparűzési adót fizet a helyi önkormányzatnak. Az egyesület szerint ezek a terhek nem vethetőek össze az ideiglenes árusításért az önkormányzatnak befizetett egyszeri összeggel.
Biza Klára elmondta, hogy a vágott karácsonyfák az ünnepek után aprítást követően a komposzttelepekre kerülnek, azok teljes mértékben újrahasznosulnak, a fővárosban a hulladékgyűjtők mellé kidobált fákat összeszedik és külön szállítják el.
A Magyar Díszkertészek Szövetsége korábban közölte, hogy a lucfenyő ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt. Az átlagos eladási ár az ezüstfenyőnél méterenként 5500 forint, a nordmann fenyő méterénél pedig 6500 forint körül mozog, az előző évihez hasonlóan.
Ismertették, hogy Magyarországon, 1500-2000 hektáron termelnek fenyőfákat. A karácsonykor értékesített hazai fenyőfák jelentős hányada Vas, Zala és Somogy megyei, karácsonyfa-termesztésre szakosodott kertészetből származik. A vágásra szánt luc, ezüst és nordmann fenyőket átlagosan 5-10 évig gondozzák.
A karácsonyi szezonban az országban az import áruval együtt mintegy 2-2,5 millió fenyőfát értékesítenek - közölte a szakszövetség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 08:37, csütörtök | Belföld
Steiner Attila: geotermikus energiával helyeznék biztos alapokra a Liszt Ferenc Repülőtér energiaellátását
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér energiaellátását biztos alapokra szeretnék helyezni
2025. Május 29. 06:00, csütörtök | Belföld
MÁV: vasárnaptól meghosszabbított üzemidővel közlekednek a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok hétvégenként
Vasárnaptól a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok is csatlakoznak a hétvégenként érvényes új, éjszakai közlekedési rendhez - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán a MÁV-csoport honlapján.
2025. Május 28. 17:16, szerda | Belföld
Új korszak elé néz a magyar kisipar
A globális kihívások és gyorsuló technológiai változások közepette is a magyar kisipar megerősítését sürgette Németh László,
2025. Május 28. 15:07, szerda | Belföld
Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.