Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2022. November 22. 13:44, kedd | Belföld
Forrás: mti

Szijjártó: már csak nyolc magyar űrhajós-jelölt van versenyben

Szijjártó: már csak nyolc magyar űrhajós-jelölt van versenyben

A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós.

Az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ESA (Európai Űrügynökség) miniszteri tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb, nagyjából 100 millió dollár értékű űrprogramját hirdette meg, amelynek egyik célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe.

Mint mondta, a HUNOR program keretében, az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz részt egy magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), amelynek során tizenkét magyar eszközt fog tesztelni és nyolc kísérletet végez magyar kutatócsoportok számára.

Tájékoztatása szerint a küldetésre 244 személy jelentkezett, köztük 39 nő, de már csak nyolcan vannak versenyben, és az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a misszió előtti hetekben fogják kiválasztani.

"Ez fontos előrelépés a magas hozzáadott értéket és kutatás-fejlesztési hányadot képviselő magyar ipar tekintetében" - fogalmazott.

Szijjártó Péter elmondta, hogy kedden megállapodást írtak alá az ESA-val, amelynek keretében öt év alatt mintegy négymilliárd forintnyi támogatást kapnak magyar kis- és közepes vállalkozások a nagy európai projektekhez szükséges technológiai háttér kifejlesztéséhez.

Hozzátette, hogy bár hazánk nem tartozik a legnagyobb országok közé, az utóbbi évtizedekben több mint 140 magyar eszköz jutott ki a világűrbe, s mindegyik teljesítette is a misszióját.

A miniszter leszögezte: Magyarország támogatja az Európai Űrügynökség azon erőfeszítéseit, amelyek a kontinens szerepének megerősítését célozzák a világ űriparában.

A kormány ezért jóváhagyta a szervezet működéséhez szükséges pénzügyi hozzájárulását az elkövetkező időszakra, a 2019-ben elfogadott büdzséhez hasonló volumenben - tudatta.

Aláhúzta, hogy Európa és Magyarország is hatalmas kihívásokkal néz szembe napjainkban az ukrajnai háború miatt, hazánk ezért szomszédos államként különösen a béke pártján van minden tekintetben.

Kiemelte, hogy a világűr békés felhasználásának kettős jelentősége van, egyrészt a jelenlegi válságos időkben a magas hozzáadott értékű, fejlett technológiájú ágazatoknak nagy szerepe van a gazdasági fellendülésben, és az űripar egyértelműen ilyen. Másrészt szavai szerint a világűrhöz való hozzáférés szuverenitási kérdésnek is minősül.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.